A Real Madrid a spanyol bajnokság 19. fordulójában a Villarreal együttesét fogadja a Bernabéuban.
A bajnoki címvédő aktuális ellenfele nem kezdte jól az új évet. Javi Calleja csapata ugyanis kiesett a Spanyol Kupából, ráadásul a bajnokságban is döntetlent játszott a Deportivo ellen. A kupából a Leganes ütötte ki a sárgákat, méghozzá 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal. Ha mindez nem lenne elég, akkor még egy dolog lesújtott a csapatra, nevezetesen a kínai Beijing Guoan együttese.
A kínai klub ugyanis kivásárolta a Villarreal egyik legjobb játékosát, legeredményesebb csatárát, Cedric Bakambut, amivel ő lett a valaha volt legdrágább afrikai játékos az átigazolási piacon. A hírek nem egybehangzóak, de nagyjából 40-60 millió euró között vált klubot, ami persze azért a spanyoloknak is jó üzlet. A fiatal török támadó, Enes Ünal rögtön vissza is tért a Levante csapatától, így gyorsan szerzett egy csatárt Calleja mester, ám a minőség nyilván nem ugyanaz.
Az aktuális forduló előtt a Villarreal mindössze négy pontra van a Real Madridtól, hiszen 28 egységet gyűjtött eddig. A Depor elleni döntetlen előtt kétszer nyert a csapat, mindkétszer 1-0-ra. Mindkét győzelem nehéz ellenfél ellen, idegenben jött össze, amit még a Real Madrid is megirigyelne, ugyanis előbb a Celtát, majd a Valenciát verték Baccaék. Idegenben 10 meccsen 4 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség a mérlege a szombati ellenfélnek.
A Real Madrid továbbra is vergődik. Az elmúlt esztendőt a Barcelona elleni 0-3 zárta, aztán az új évet sikerült egy 3-0-s sikerrel nyitni a Numancia ellen. Azonban 2018 sem hozott megújulást a csapat játékát illetően. Kilátástalan, ötlettelen, minden fantáziát nélkülöz, Zidane nem képes megújulni, nem képest újat húzni, semmi váratlan, semmi előremutató, semmi olyan elképzelés nem látszik, amivel a lassan fél szezon óta tartó vergődés véget érhetne.
A Numancia elleni első felvonás után egy Celta elleni bajnoki döntetlen jött, majd a héten be lett biztosítva a kupa-továbbjutás is, egy hazai 2-2-vel. Nem meggyőző. Rossz nézni, ahogy a játékosok küszködnek, ahogy a B-sor próbálkozik, de egyszerűen olyan, mintha csak fel lennének küldve a pályára, hogy focizzanak. Ez pedig nem túl kecsegtető, ha arra gondolunk, hogy ez bizony mégis csak a Real Madrid, miközben a liga már messze elúszott, a kupában alig jönnek az eredmények, a BL-ben pedig a bombaformában lévő PSG vár majd a csapatra.
Az elmúlt öt Villarreal elleni találkozóból a Real Madrid kettőt tudott megnyerni, kettő döntetlen mellett egy vereség csúszott be. Az persze már más kérdés, hogy az elmúlt 16 (!) Bernabéuban lejátszott Villarreal elleni meccsen egyszer sem kapott ki a címvédő. Ezek a statisztikák azonban mit sem érnek, ha a jelenlegi formát tekintjük, hiszen a Zidane kezei alatt formálódó (?) csapat most éli legrosszabb korszakát.
A PSG elleni meccsig alig egy hónap maradt, ami rendkívül kevés ahhoz, hogy új alapokra lehessen építkezni. Azonban arra pont elég, hogy egy győzelmi szériát építve, magabiztosságot szerezve, valamint kihasználva a BL jelentette kis előnyt, azért harcban legyen a csapat a francia ellenfelével. Ehhez azonban az első lépést a Villarreal ellen kell megtenni, és végre tényleg ideje lenne Zidane-nak is változtatni egy kicsit az elképzelésein, hogy aztán együtt az egész csapat meginduljon előre, a szezon legfontosabb mérkőzése, párharca felé.
Mérkőzés: Real Madrid – Villarreal Versenysorozat: Spanyol bajnokság, 19. forduló Kezdőrúgás: 2017.01.13. (szombat) 16:15 Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu, Madrid TV: Sport1 (élő)
A várható kezdőcsapatok:
Real Madrid: Keylor; Carvajal, Varane, Nacho, Marcelo; Modric, Casemiro, Kroos, Isco; Bale, C. Ronaldo.
Villarreal: Asenjo; Gaspar, González, Bonera, Costa; Castillejo, Rodri, Trigueros, Fornals; Ünal, Bacca.
Játékvezető: Alberto Undiano Mallenco
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!