A Villarreal elleni bajnoki vereséget követően Zidane mellett több játékos is megszólalt.
Carvajal:
„A csapat mindent beleadott. Az eredmény nem igazságos, a Villarreal nagyon szerencsés volt. Rossz sorozatban vagyunk, de az emberek igazán nem mondhatják azt, hogy nem tettünk meg mindent a sikerért. Nem vagyunk jó helyen, de a csapat egységes, és fejlődni akar. Előre kell nézni, és meg kell nyerni a meccseinket.”
„Emelt fővel kell ma hazamennünk, mert mindent beleadtunk. Csütörtökön már újabb feladat vár ránk, remélem, hogy jobb eredményt érünk el. Realistának kell lennünk a ligával kapcsolatban, nagy a hátrányunk, és holnap akár még nagyobb is lehet, de mi csak saját magunkra gondolhatunk, és arra, hogy a következő meccseinket megnyerjük.”
„Ha 2-0-val mentünk volna a szünetre, akkor végül 5-0-ra nyerünk. Szenvedünk azzal, hogy begyűrjük az első gólt, és azzal is, hogy lezárjunk egy meccset, ezen dolgoznunk kell. Ha ez sikerül, akkor jobb lesz a csapat, de ez nem mentális probléma. Jól játszottunk ma este.”
„Úgy gondolom, hogy elmaradt egy büntető Cristiano buktatásáért, és egy piros is. A játékvezető is csak ember, így hibázhat, de nem miatta veszítettünk ma.”
Nacho:
„Jó volt a csapat hozzáállása, végig harcoltunk a meccsen. A Villarreal jó csapat, jól tartja a labdát, de ennek ellenére a mérkőzés nagyobbik részén jól játszottunk. Az edzéseken jól megy minden, de a meccseken valamiért nem, és nem vagyok benne biztos, hogy tudom az okát.”
„Sokat futottunk, ez segített is. Fontos volt a mai meccs, győzni akartunk. Mi vagyunk a Real Madrid, és nem adhatjuk fel. Készen kell állnunk a kihívásokra, bármilyen nehéznek is ígérkeznek. A lehetőségeink egyre kisebbek, de még hosszú az út, és három különböző kiírásban állunk harcban. Előttünk áll a kupa is, és mindig meg kell védenünk ezt a címert.”
Casemiro:
„Most még egységesebbnek kell lennünk mint eddig bármikor. Ha veszítünk, együtt veszítünk. Ami ma történt, az történt az egész szezon során. Jól játszunk, vannak lehetőségeink, harcolunk, küzdünk, de nem lövünk gólokat. Nekik két-három lehetőségük volt, és betaláltak. Erre nincs magyarázat.”
„A foci ilyen, ha sikerül gólt szerezni, akkor minden más. 90 percen át, folyamatosan koncentrálnunk kell, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Ez három nagyon értékes pont volt. Semmi sem lehetetlen az életben, de a La Liga már nagyon nehezen elérhető. Minden kiírásra koncentrálunk, nem gondolunk folyamatosan arra, hogy a ligában megfordítsuk a helyzetünket. A Madridnak mindig, mindenért harcolnia kell, és csak a győzelem elfogadható. Megértjük, hogy a szurkolóink most miért csalódottak.”
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!