Zinedine Zidane nyilatkozata a Villarreal elleni mérkőzés előtt:
„Száz százalékosan fogunk koncentrálni, mert egy nagyon jó ellenféllel nézünk majd szembe, akiknek fantasztikus szezonjuk van. Nem veszítettek el sok meccset. Minden tőlünk telhetőt megpróbálunk majd megtenni a győzelemért, ez a célunk, és erre is készülünk. A Villarreal tudja, hogyan járassa nagyon jól a labdát, és sok területet lefednek a pályán. Egy pozitív csapat, ez az eredményeikben is tükröződik. Nem aggódom a Bernabéu miatt. Azt akarjuk, hogy az emberek kilátogassanak és szurkoljanak nekünk, ahogyan mindig is teszik. Nem összpontosíthatunk csak a negatív dolgokra. Szükségünk van a szurkolóinkra. Amikor jól játszunk, akkor nem szabad elszállnunk, és amikor nehéz időszakon megyünk keresztül, szükségünk van rájuk, hogy segítsenek nekünk”.
Találkozó a játékosokkal: „Mindig arról szólnak ezek, hogy a pozitívumokat keressük. Úgy vettem észre, hogy változott a csapat a beszélgetésünk óta, most pedig ezt a pályán is meg kell mutatnunk. Nem az a baj, hogy nem találjuk meg a játékunkat, hanem csak a folyamatosság hiányzik a csapatból, ami ahhoz kell, hogy visszanyerjük az önbizalmunkat. Ezt csak a meccsek megnyerésével érhetjük el. A győzelem a legfontosabb, és az utóbbi időben ez nehezen megy nekünk, de megyünk tovább. Még mindegyik versenysorozatban életben vagyunk, és visszanézve a meccseinket, sok kritikával nem értek egyet, de ezt el kell fogadnom. Vannak pozitívumai még ennek a csapatnak”.
Cristiano Ronaldo: „Erőnlétileg rendben van, ez a legfontosabb. Egy hónappal ezelőtt rossz sorozatban volt, nem jöttek a gólok, aztán betalált. Egy pillanat alatt visszatér önmagához”.
Erőnléti javulás csapat szinten: „Más helyzetben vagyunk, mint az előző évben, és nincs meg az a luxus számunkra, hogy legyen egy mini előszezonunk, mint akkor, mert három naponta meccsünk van. Ezzel nem azt mondom, hogy nem kezdünk az erőnléttel semmit. Mindig változtatunk a dolgokon, finomhangoljuk a csapatot amikor csak lehet, különösen azoknak a játékosoknak fontos ez az alkalmazkodás, akik nem kapnak annyi lehetőséget”.
A Numancia elleni nyolcaddöntő visszavágójáról: „Elégedett voltam a csapatommal, bár nem a teljes 90 percen át. Olyan játékosok voltak a pályán, akik nem játszottak eddig sokat. Elegem van abból, hogy csak azt hallom, hogy rosszul játszunk, de nem tehetek semmit ellene, hogy ezt mondogassák. Én a pozitívumokat látom a csapatomban, mert azt nagyon könnyű mondani, hogy minden rossz, de közben tudjátok, hogy nem csak negatív dolgok vannak. A negatív vélemények eladják a lapokat, ha a Real Madridról van szó. Igyekszem vezetni a keretet, és ez nem könnyű munka. Soha nem leszek sportszerűtlen egy játékossal. Hozok bizonyos döntéseket, de mindenki fontos számomra. Vannak akik kevesebbet játszanak, és a jelenlegi körülmények még inkább megnehezítik a dolgunkat. Minden játékos létfontosságú lesz a szezon végén”.
A negyeddöntő sorsolása a Kupában: „Kemény párosítás a Leganés elleni, de ami pozitív benne, hogy nem kell elhagynunk Madridot a meccsek miatt. Mielőtt még az elődöntőkre gondolnánk, a negyeddöntőre kell összpontosítani, mert ez még előttünk van. Mi vagyunk a Real Madrid, és tudjuk, hogy milyen nehéz lehet minden egyes meccs. Minden ellenfél erős”.
„A mai korban és világban nehéz elkerülni azt, amit az emberek mondanak vagy írnak, de erre kell törekedni. Jelenleg csak negatív véleménnyel vannak a csapatról, de én, és még sokan mások nem osztják ezt a meglátást. A helyzetünk olyan, amilyen, de a pozitív dolgokat kell keresni. Még minden sorozatban életben van a csapat, nem vagyunk olyan rossz helyzetben, mint ahogyan azt beállítják. Pozitív energiát kell találnunk, és tovább kell haladnunk előre”.
Benzema: „Nem tudom, hogy mikor térhet vissza a csapathoz. A pályán edz már, de figyelemmel fogjuk kísérni a fejlődését, én alig várom, hogy újra bevethető legyen. Nem fogjuk siettetni a visszatérését, mert nem akarunk kockáztatni”.
Érkezik erősítés januárban? „Ha van egy játékos, akit megszereznél, le is lehetne igazolni, és hozzá is tudna adni a csapat munkájához, akkor leigazolod. De nálunk nem ez a helyzet. Nem tudnék senkit mondani most, aki változtatna a véleményemen. Júniusban visszatérünk az igazolásokra, most nem foglalkozunk vele”.
A PSG elleni Bajnokok Ligája párharc: „A legjobb formánkba kell lendülnünk, és olyan szinten kell játszanunk, amire tudjuk, hogy képesek vagyunk. Csak így juthatunk tovább. Nagyon is életben van a csapatunk a Bajnokok Ligájában, nem csak borús dolgok vannak a Realnál. Szeretnénk folytonosságot kialakítani azzal, hogy meccseket nyerünk és gólokat lövünk. Ebben a hónapban szeretnénk visszanyerni ezt a pozitív energiát, ehhez pedig keményebben kell dolgoznunk, és többet kell edzenünk”.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!