Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2018-01-13 18:04 Tromposch Ádám madridom.hu
Nincs új a nap alatt… Real Madrid – Villarreal: 0-1 Spanyol Bajnokság

A Real Madrid a spanyol bajnokság 19. fordulójában a Villarrealt fogadta.

Az időjárás nem kedvezett a nézőknek és a játékosoknak sem, hiszen szakadt az eső Madridban, ez pedig az első tíz percre is rányomta a bélyegét, hiszen egyik csapat sem tudott dominálni (legalább az időjárásra lehetett fogni), helyzetek nélkül zajlott a meccs. Egy szöglet után aztán Kroos labdáját CR fejelte tovább, Bale pedig a kapuba bólintott, de lesről, így a játékvezető nem adta meg a gólt.

A Real Madrid ezt követően kicsit feljebb kapcsolt, előrébb kezdte letámadni az ellenfelét. Előbb Marcelo lőtt veszélyesen, de Asenjo nagyot védett, majd Iscót akadályozták meg abban, hogy kiszolgálja középen érkező társait. Az utolsó passzokba ekkor még rendre hiba csúszott, vagy éppen odaért egy védő vendég oldalról. A meccs legszebb jelenete a 23. percben volt, amikor Cristiano lőtt rá jó távolról egy szabadrúgást, amit Asenjo a kapufa segítségével tudott csak szögletre tolni. Nagy rakéta volt.

A túloldalon aztán Bacca kapott kiváló labdát, azonban túl sokat várt, így Nacho még épphogy oda tudott piszkálni neki. Nagyon szép mentés volt a spanyol védőtől. Rögtön az ellentámadásból jött aztán a madridi helyzet is, Ronaldo jó ütemben ugrott ki, a hosszúba akarta emelni, de kicsit mellé ment a labda. Ahogy egy perccel később fölé, amikor szintén a portugál próbált meg vezetést szerezni. Tíz perccel a félidő vége előtt a játékvezető egy kezezést nézett el, így nem adta meg a jogos büntetőt a hazaiaknak. Bale-nek aztán volt még két helyzete, és CR akasztásáért is jöhetett volna egy tizenegyes, de végül 45 perc után 0-0 állt az eredményjelzőn.

A második félidőben az ex-madridi Cheryshev is lehetőséget kapott, és rögtön gólt is lőtt volna, azonban a labda mellé szállt a lövése után. Ezt követően Carvajal jobb oldalról remekül látta meg a középen egyedül érkező Kroost, aki jó helyzetből, kapásból Asenjóba vágta. Ronaldóé volt a következő helyzet, a portugál kiszorított szögből próbálta kilőni a hosszú alsót, de persze Asenjo a helyén volt.

A Villarreal aztán kicsit felébredt, kényelmesen helyzetbe tudtak kerülni, ám Bacca egyik lövését Keylor fogta, a másik után pedig mellé szállt a laszti. A sok kihagyott lehetőség, a folyamatosan rosszul sikerült lövések miatt, ahogy egyre kevesebb idő volt hátra, a Real Marid játékosai jól láthatóan egyre frusztráltabbak lettek, de Zidane még akkor sem cserélt, amikor már csak 25 perc volt hátra.

A francia mester húsz perccel a lefújás előtt aztán végre kettőt is változtatott: Isco és Bale befejezte, a helyükre L. Vázquez és Asensio állt be. Sokat ők sem lendítettek a csapat játékán, a Real Madrid továbbra sem tudott ziccerbe kerülni, az idő pedig vészesen fogyott. Tíz perc volt hátra, amikor Modric kapta lövésre, de a horvát is csúnyán fölé vágta.

A végén aztán jött, ami ilyenkor jönni szokott. Egy kontrából Ünal került ziccerbe, azt még nagy bravúrral védte Keylor, ám a kipattanót Fornals szépen beemelte: 0-1! A csapat továbbra sem változik, Zidane továbbra sem változtat, a kihagyott helyzetek, a sok ész nélküli beadás, a pontatlan szögletek, a gyenge lövések, a késői cserék, mind-mind azt eredményezték, hogy végül egy kontra eldöntötte a meccset. A Real Madrid nagy bajban, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a helyzetet Zidane nem képes kezelni, így pedig a csapat és a játékosok egyre mélyebben vannak, miközben a BL-nyolcaddöntő egyre közelebb… A Villarreal története során először nyert a Bernabéuban!

Mérkőzés: Real Madrid – Villarreal: 0-1 Versenysorozat: Spanyol bajnokság, 19. forduló Kezdőrúgás: 2018.01.13. (szombat), 16:15 Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu, Madrid Kommentátor: Méhes Gábor (Sport1)

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Real Madrid: Navas; Carvajal, Varane, Nacho, Marcelo; Casemiro, Kroos, Modric, Isco (L. Vázquez 70′); Bale (Asensio 70′), Cristiano.

Villarreal: Asenjo; Mario, Bonera, Álvaro, Jaume Costa; Rodrigo, Samu Castillejo (Rukavina 83′), Trigueros, Fornals; Raba (Cheryshev 46′), Bacca (Ünal 76′).

Játékvezető: Undiano Mallenco; sárga lapot Bacca, Carvajal, L. Vázquez kapott. 

Folytatás csütörtök este a Spanyol Kupában, amikor a Leganes otthonába látogat a csapat.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend